Megosztás
Értékelés

Végre! Nehezen, de győzött Timi

0 értékelés
Értékeljen
2012-05-15 - Hetek óta erre vártunk: a világranglista 66. helyén álló Babos Tímea végre ismét nyert egyesben, hatalmas csatában gyűrte le a szabadkártyás Tereza Smitkovát a 100 ezer dollár összdíjazású Sparta Prague Openen.
 


FOTÓ: ZÁDOR PÉTER


A találkozó 1 óra 42 percig tartott.


SPARTA PRAGUE OPEN (ITF, 100 EZER DOLLÁR), EGYES, 1. FORDULÓ

Babos Tímea (4. kiemelt)-Tereza Smitkova (cseh) 7:6 (7-4), 7:5


Előzetesen sokan gondolhattak arra, hogy Timi könnyedén felülmúlja 17 éves ellenfelét, hiszen Smitkova mindössze 511. a világranglistán. Idén ugyan nyert három versenyt, de azok „csak” 10 ezer dollárosak voltak.


Ennek ellenére az első számú magyar játékosnak nagyon keményen kellett küzdenie, mindvégig összpontosítania kellett. Az 58 perces első szettben egyik teniszező sem brékelt, így jöhetett a rövidítés. Ebben a felvonásban szerencsére már Babos volt a jobb, viszonylag magabiztos jutott lépéselőnyhöz.


A folytatás rosszul kezdődött, Smitkova azonnal kihasználta első bréklabdáját. Timi azonban gyorsan egyenlített, majd a találkozó ismét visszatért korábbi „medrébe”. Szerencsére Babos hamarosan  ismét brékelt, majd két meccslabdához is jutott. De Smitkova ekkor újra magához tért, 5:5-nél utolérte ellenfelét. A végén aztán Timi kihasználta harmadik mérkőzéslabdáját, így megszakította negatív sorozatát. Sorozatban három versenyen búcsúzott az első körben, de most végre folytathatja a második fordulóban!


Igazából nem javult sokat a teljesítményem az elmúlt hetekhez képest…Szerencsére most sokkal kevesebb volt az érzelmi kitörésem, mint az utóbbi időben, ez is dönthetett az igazán fontos pontoknál. Na és természetesen a kettőnk ranglistája közötti különbség is megmutatkozott. Az első szettben mindketten nagyon jól adogattunk, aztán a rövidítésben már én volt a jobb. A második szettre a játék minősége is javult, de igen nehéz dolgom volt. Korábban is befejezhettem volna a mérkőzést, de akkor még nem sikerült befejeznem a kidolgozott akciókat. Remélem, ennél is sokkal jobb lesz a folytatásban a teljesítményem” – nyilatkozta Babos Tímea, aki nem sokkal a találkozót követően egy órás edzésen vett részt edző-édesapjával, Babos Csabával.


A magyar játékos szerdán nem lép pályára, csütörtökön Anasztaszja Szevasztova lesz az ellenfele. A lett teniszező jelenleg ugyan csak 255. a világranglistán, de tavaly negyedik fordulóig jutott az Australian Openen, 2011. január 31-én a 36. volt a WTA listáján! Két évvel ezelőtt megnyerte egyesben az estorili versenyt, az idei szezon elején azonban sorozatos sérülései miatt bejelentette visszavonulását. Nemrég visszatért, Estorilban és Cagnes-sur-Merben azonban nem nyert mérkőzést.


Megosztás
Értékelés

Versenynaptár

0 értékelés
Értékeljen


03.22.-04.03.

MIAMI OPEN

Miami (USA)

6 844 139 USD

DOUBLES DRAW

 

04.04.-04.10.

KATOWICE OPEN

Katowice (POL)

250 000 USD

ENTRY LIST (SINGLES)

 

04.18.-04.24.

PORSCHE TENNIS GRAND PRIX

Stuttgart (GER)

753 000 USD

???

 

04.25.-04.30.

GP SAR LA PRINCESSE LALLA MERYEM

Rabat (MAR)

250 000 USD

 

04.30.-05.07.

MUTUA MADRID OPEN

Madrid (ESP)

4 942 700 USD

 

05.09.-05.15.

INTERNAZIONALI BNL D'ITALIA

Rome (ITA)

2 000 000 USD

 

05.15.-05.21.

INTERNATIONAUX DE STRASBOURG

Strasbourg (FRA)

250 000 USD

 

05.22.-06.05.

ROLAND GARROS

Paris (FRA)

GRAND SLAM EVENT

 

 

 

 

 

 

 


2016 MARCH