Megosztás
Értékelés

London 2012: vasárnap két mérkőzés vár Timire a londoni Olimpián

0 értékelés
Értékeljen
2012-07-28 - A péntek késő esti, színpompás és káprázatos megnyitót követően szombaton „csak” edzett Babos Tímea, aki vasárnap mutatkozik be a londoni Olimpián.
 


A 19 éves magyar játékos egyesben a világranglistán 58. Galina Voszkobojevával találkozik a 15-ös pálya első találkozóján,  magyar idő szerint 12:30 órától. Sok pihenésre nem lesz ideje, mert ugyanazon a pályán játssza a 3. összecsapást: Szávay Ágnes oldalán a cseh Andrea Hlavackova és Lucie Hradecka ellen veszi fel a versenyt.


Pénteken este a vadonatúj Olimpiai Stadionban az ötkarikás játékokon háromszoros aranyérmes Biros Péter volt a magyar delegáció zászlóvivője, mögötte pedig az első sorban vonulhatott Timi. Az ifjú teniszező két éve már játszott a szingapúri ifjúsági olimpián, akkor párosban bronzérmes lett, egyesben pedig a negyedik helyen zárt.


Timi nagyon élvezi, hogy itt lehet Londonban, örül annak, hogy játszhat az Olimpián. Az edzések mellett megy a nagy haverkodás a többi magyar sportolóval. Érdekes, hogy a szervezés akadozik, azért a Grand Slam-versenyekhez képest meglehetősen sok a hiba. De a torna pályai nagyon jó állapotban vannak, noha a füvet nem egy évig nevelgették és ápolták. Az edzőpályák terén azért nem ilyen jó a helyzet. És azt sem tudni, hogy a versenypályák meddig bírják a gyűrődést” – kezdte londoni beszámolóját Timi edző-édesapja, Babos Csaba.


Az olimpiai torna különlegessége, hogy nem sokkal a füves pályás Grand Slam-verseny után rendezik, a sportág igazi fellegvárának számító Wimbledonban. A hangulat azonban most sokkal oldottabb.


Mindenki felszabadult, nyitottabb a többiek felé, még azok is, akik korábban nagyon zárkózottak voltak egy-egy Grand Slam-tornán. Ez nagyon jó! Látszik, hogy mindenki tiszteli a másikat, azt, hogy eljutott idáig” – jegyezte meg Csaba.


Timi nemrég Wimbledonban egyesben a második körig jutott, most pedig a bemutatkozásra vár.


Sajnos ma nem láttuk Voszkobojeva páros mérkőzését, mert éppen akkor tudtunk edzésre menni. Nagyon kevés lehetőségünk van a gyakorlásra, napi fél-háromnegyed órát tölthetünk a pályán. Ennél mi azért többet szoktunk készülni. De ez van, mások sem edzhetnek Londonban többet. Timi ritörnjein lenne még mit csiszolni, de most ebből kell a lehető legjobbat kihozni.”

 

Nyomatékosan kérjük, hogy a honlapon található nyilatkozatokat, fotókat, információkat csak a forrás egyértelmű megjelölésével használják!!!


Megosztás
Értékelés

Versenynaptár

0 értékelés
Értékeljen


03.22.-04.03.

MIAMI OPEN

Miami (USA)

6 844 139 USD

DOUBLES DRAW

 

04.04.-04.10.

KATOWICE OPEN

Katowice (POL)

250 000 USD

ENTRY LIST (SINGLES)

 

04.18.-04.24.

PORSCHE TENNIS GRAND PRIX

Stuttgart (GER)

753 000 USD

???

 

04.25.-04.30.

GP SAR LA PRINCESSE LALLA MERYEM

Rabat (MAR)

250 000 USD

 

04.30.-05.07.

MUTUA MADRID OPEN

Madrid (ESP)

4 942 700 USD

 

05.09.-05.15.

INTERNAZIONALI BNL D'ITALIA

Rome (ITA)

2 000 000 USD

 

05.15.-05.21.

INTERNATIONAUX DE STRASBOURG

Strasbourg (FRA)

250 000 USD

 

05.22.-06.05.

ROLAND GARROS

Paris (FRA)

GRAND SLAM EVENT

 

 

 

 

 

 

 


2016 MARCH