Megosztás
Értékelés

Roland Garros 2012: „Mindent megteszek érte, hogy egy emlékezetes torna legyen mindenki számára!:)”

0 értékelés
Értékeljen
2012-05-26 - Május 10-én ünnepelte 19. születésnapját, immár negyedik alkalommal szerepel a francia nyílt teniszbajnokságon. Juniorként csodálatos sikereket ért el a Roland Garroson, 2009-ben döntős, 2010-ben pedig tornagyőztes volt párosban.
 


Idén február végén már a felnőttek között maradt veretlen egyesben a 220 000 dollár összdíjazású monterreyi versenyen. Most pedig életében először indul – világranglista helyezésének köszönhetően – főtáblásként a felnőttek között Grand Slam-viadalon. Ő Babos Tímea, aki reméli, szép emlékekkel zárja majd a vasárnap kezdődő párizsi eseményt!

 

- Milyen emlékeid vannak a Roland Garrosról? Van-e kedvenc történeted erről a versenyről?

- Nagyon szép emlékeket őrzök a Garrosról, hiszen mégiscsak ez volt életem első GS-győzelme, ráadásul az egész családom láthatta. Kint volt anya, apa és a nőverem is, ami a mi családunknál azért valljuk be elég ritka.

 

- Hová helyeznéd a személyes Grand Slam-rangsorodban a Roland Garrost?

- Hogy őszinte legyek, nem a kedvenc GS-em, sőt mi több az összesített tornákon azt hiszem, az utolsó helyet foglalja el. De persze ez nem azt jelenti, hogy nem szeretem! Alig várom hogy játszhassak, hiszen mégis csak ez lesz életem első főtáblás GS-tornája!:)

 

- Mit jelent neked, hogy első számú magyar teniszezőként leszel először főtáblás egy felnőtt Grand Slam-versenyen?

- Rettenetesen jó érzés ezt így hallani, hogy én vagyok az első számú magyar. Nagyon szép sikerek vannak a hátam mögött, de remélem ez még csak a kezdet, és sokáig én lehetek a legjobb ranglistájú magyar játékos. A Roland Garros is egy jó lehetőség arra, hogy tovább fokozzam az idei sikereimet, mindent megteszek érte, hogy egy emlékezetes torna legyen mindenki számára!:)

 

- Milyen teljesítményt vársz magadtól egyesben és párosban Párizsban, mivel lennél elégedett?

- Számomra egyelőre az első főtáblás GS-meccs megnyerése a cél, onnantól kezdve minden már egy plusz lehetőség. Jó játékkal sok embert meg tudok verni, úgyhogy azon leszek, hogy ezt a jó játékot ki tudjam hozni magamból. Ami pedig a párost illeti, szerintem egy nagyon jó párt alkotunk Hszie Su-vejjel. Strasbourgban már valamilyen szinten össze is szoktunk, így nagyon bízok magunkban. A női párosban bármi előfordulhat.

 

- Kiket tartassz a Roland Garros legnagyobb esélyeseinek a női és a férfi tornán?

- Azt gondolom, hogy a női teniszben nehéz a végső győztes nevet kimondani, de talán ezt teszi érdekessé ezt a sportágat mindenki számára. Persze vannak kiemelkedő játékosok, mint Azarenka, Sarapova vagy éppen Serena (Williams), de mellettük annyi remek sportolónő neve benne van a pakliban, hogy nehéz megjósolni. Férfiaknál valamivel könnyebb a helyzet. Ott van a nagy négyes, Nadal,Djokovics, Federer és Murray. Ők azok, akik mindig eljutnak a torna végéig. Salakon talán Nadal a legesélyesebb, bár én szeretném Federert látni az RG-trófeával!

 

 

BABOS TÍMEA EREDMÉNYEI A ROLAND GARROSON (A JUNIOROK KÖZÖTT)

2010.05.30.-06.06.

FORDULÓ

ELLENFÉL

EREDMÉNY

Első

Ilona KREMEN (fehérorosz)

6:4, 6:2

Második

Maria-Teresa TORO-FLOR (spanyol)

3:6, 6:4, 4:6

PÁROS (az amerikai Sloane STEPHENS oldalán)



FORDULÓ

ELLENFÉL

EREDMÉNY

Első

J. GINIER, M. PONS (francia)

6:2, 6:2

Második

A. ESKENAZI, D. KOVINIC (argentin, montenegrói)

6:3, 6:0

Negyeddöntő

C. DE BERNARDI, L. JEANJEAN (francia)

6:3, 6:0

Elődöntő

M. GRAGE, CSENG S. (dán, kínai)

6:0, 6:1

Döntő

L. ARRUABARRENA-VECINO, M.-T. TORO-FLOR (spanyol)

6:2, 6:3



2009.05.31.-06.07.

FORDULÓ

ELLENFÉL

EREDMÉNY

Első

Hannah JAMES (brit)

7:5, 6:3

Második

Kszenija KIRILLOVA (orosz)

6:7 (3-7), 6:2, 7:5

Harmadik

Sloane STEPHENS (amerikai)

4:6, 6:2, 4:6

PÁROS (a brit Heather WATSON oldalán)



FORDULÓ

ELLENFÉL

EREDMÉNY

Első

M. BURDETTE, O. LEMOINE (amerikai, holland)

6:4, 7:5

Második

P. LEJKINA, J. NYIKITYINA (orosz)

6:3, 6:2

Negyeddöntő

K. PALIIVETS, C. SIMMONDS (kanadai, dél-afrikai)

6:3, 6:4

Elődöntő

K. KIRILLOVA, M. TREVISAN (orosz, olasz)

6:2, 5:7, 10-8

Döntő

E. BOGDAN, N. LERTCHEEWAKARN (román, thaiföldi)

6:3, 3:6, 8-10



2008.06.01.-06.08.

FORDULÓ

ELLENFÉL

EREDMÉNY

Első

Constance SIBILLE (francia)

6:3, 6:2

Második

Noppawan LERTCHEEWAKARN (thaiföldi)

5:7, 5:7

PÁROS (JANI RÉKA LUCA oldalán



FORDULÓ

ELLENFÉL

EREDMÉNY

Első

A. HESSE, K. MLADENOVIC (francia)

mérkőzés nélkül

Második

L. KERKHOVE, A. RUS (holland)

2:6, 6:4, 6-10

 

Nyomatékosan kérjük, hogy a honlapon található nyilatkozatokat, fotókat, információkat csak a forrás egyértelmű megjelölésével használják!!!


Megosztás
Értékelés

Versenynaptár

0 értékelés
Értékeljen


03.22.-04.03.

MIAMI OPEN

Miami (USA)

6 844 139 USD

DOUBLES DRAW

 

04.04.-04.10.

KATOWICE OPEN

Katowice (POL)

250 000 USD

ENTRY LIST (SINGLES)

 

04.18.-04.24.

PORSCHE TENNIS GRAND PRIX

Stuttgart (GER)

753 000 USD

???

 

04.25.-04.30.

GP SAR LA PRINCESSE LALLA MERYEM

Rabat (MAR)

250 000 USD

 

04.30.-05.07.

MUTUA MADRID OPEN

Madrid (ESP)

4 942 700 USD

 

05.09.-05.15.

INTERNAZIONALI BNL D'ITALIA

Rome (ITA)

2 000 000 USD

 

05.15.-05.21.

INTERNATIONAUX DE STRASBOURG

Strasbourg (FRA)

250 000 USD

 

05.22.-06.05.

ROLAND GARROS

Paris (FRA)

GRAND SLAM EVENT

 

 

 

 

 

 

 


2016 MARCH