TIMI ÉS ANASZTASZIJA PAVLJUCSENKOVA
Két nappal a sydneyi diadal után, a hét utolsó napján a magyar játékos Anasztaszija Pavljucsenkovával gyakorolt a Grand Slam-verseny helyszínén.
Timi pénteken még Sydneyben ünnepelte pályafutása legnagyobb sikerét: a cseh Lucie Safarovával ugyanis a döntőben legyőzte a világelső Sara Errani-Roberta Vinci kettőst. A 20 éves magyar játékos először nyert Premier-versenyt. Vasárnap pedig a világranglista 30. helyén álló Anasztaszija Pavljucsenkovával készült a szezon első Grand Slam-versenyére.
„Most hogy szerencsére kigyógyultam a peches betegségemből, egyszerűen csak örültem, hogy újra edzhetek. Így ismét sokat kondiztam, és sokat teniszeztem. Valószínűleg ennek is az eredménye a sikeres pároshét!:)" - kezdte nyilatkozatát Timi.
- Mire jutott idő Pavljucsenkovával az egy óra alatt? Nem tűnik túl soknak a 60 perc…
- Akármennyire is sok a pálya a Grand Slameken. Így is kevés, így sajnos valóban csak kétszer 1óra jut mindenkinek. Nasztyjával már edzettünk párszor együtt, szeretek vele játszani, hiszen jó ritmust ad. Odafigyel az edzésre, rövidebb bemelegítés után gémeket játszottunk, aztán jöhetett a közös kép:)
- Ki szervezi ezeket a közös edzéseket, milyen bonyolult annak az összehozása, hogy éppen Vele gyakorolj? Van-e arra mód, hogy más, nem australian openes edzőpályán is gyakorolhass?
- Az edzések szervezése változó. Van, hogy megkérnek, játsszak velük, van, hogy én szólok játékosoknak. És van, hogy csak beírom a nevem az edzőpályára és valaki beír mellém. Hétfőn kezdődik a verseny, így külső edzőpályára kaptunk csak lehetőséget. Egyébként Svedovával gyakorolok majd egy utolsót a meccs előtt. Aztán egy lazább kondi, kis lábmunka, alapos levezetés, nyújtás és masszázs. És végre kedden jöhet a várva várt meccs!:)
Timi a szezon első Grand Slam-tornáján már újra Petra Marticcsal szerepel női párosban. A magyar-horvát kettős Sencsenben nyert az első körben, majd a negyeddöntőt már nem tudta lejátszani. Timi ugyanis vírusos betegséggel küszködött…
Ezúttal egy szlovák-belga duó lesz az első ellenfél. Timi 44., horvát társa 75. párosban a világranglistán. Cibulkova 123., míg Wickmayer 121.
A szlovák játékos 2008-ban negyeddöntős volt ebben a műfajban a US Openen. Pályafutása legjobbjaként 59. volt párosban a világranglistán, 2012. augusztus 13-án.
Wickmayer 2010. február 15-én 71. volt a világranglistán, ez karrierje eddigi legjobbja párosban. Tavaly Luxembourgban tornagyőztes a liechtensteini Stephanie Vogt oldalán.
Nyomatékosan kérjük, hogy a honlapon található nyilatkozatokat, fotókat, információkat csak a forrás egyértelmű megjelölésével használják!!!