Megosztás
Értékelés

Timi és Mandy a döntő után

0 értékelés
Értékeljen


Mandy Minella:

- Nem volt könnyű mérkőzés, mert igazán jó ellenféllel találkoztunk. De ma nagyon jól játszottunk, különösen Tímea!


Timi:

- Úgy gondolom, nagyon kemény hetünk volt, nehéz mérkőzéseket játszottunk. Szerintem a döntőben teniszeztünk a legjobban. Ez volt eddig a legjobb mérkőzésünk. Úgy érzem, mindketten örülünk annak, hogy megszereztük második közös tornagyőzelmünket. Szerintem nagyszerű, hogy élvezzük a közös játékot. Ez fontos kulcsa a sikereinknek! Idén ez volt a harmadik döntőnk, a második győzelmünk. Már számos szép sikert értünk el közösen, reméljük, hogy még sokszor ünnepelhetünk együtt!


Mandy:

- Egyesben is nagyon magas színvonalon teniszeztem az elődöntő első játszmájában. Úgy érzem, hogy az összes energiámat felhasználtam, mert később már nagyon fáradtan játszottam. ebből nem is tudtam kikecmeregni. Lourdes (Dominguez Lino) pedig nagyszerűen teniszezett, rengeteget pörgetett, én pedig szinte már nem is voltam a pályán. Sokat számíthatott, hogy tapasztaltabb nálam, de a játéka a szokásos volt, ami miatt a nagyon jó teniszezők közé tartozik. Remélem, legközelebb jobb teljesítményt nyújtok.


Megosztás
Értékelés

Versenynaptár

0 értékelés
Értékeljen


03.22.-04.03.

MIAMI OPEN

Miami (USA)

6 844 139 USD

DOUBLES DRAW

 

04.04.-04.10.

KATOWICE OPEN

Katowice (POL)

250 000 USD

ENTRY LIST (SINGLES)

 

04.18.-04.24.

PORSCHE TENNIS GRAND PRIX

Stuttgart (GER)

753 000 USD

???

 

04.25.-04.30.

GP SAR LA PRINCESSE LALLA MERYEM

Rabat (MAR)

250 000 USD

 

04.30.-05.07.

MUTUA MADRID OPEN

Madrid (ESP)

4 942 700 USD

 

05.09.-05.15.

INTERNAZIONALI BNL D'ITALIA

Rome (ITA)

2 000 000 USD

 

05.15.-05.21.

INTERNATIONAUX DE STRASBOURG

Strasbourg (FRA)

250 000 USD

 

05.22.-06.05.

ROLAND GARROS

Paris (FRA)

GRAND SLAM EVENT

 

 

 

 

 

 

 


2016 MARCH